|
Vizsolyi
Szociális Szövetkezet 2016
Vizsoly
község önkormányzata 4 éve kezdte el a zöldség termesztést
először szabadföldön , majd fóliasátrakban melyből
jelenleg 3 db van, kettő fűthető. A környéken felvásároltuk
a kecskéket, jelenleg 40 db-ot nevelünk.
Az állattartás folytatódott a szárnyasokkal,
majd jöttek a sertések és vettünk egy tehenet
mely már egy kis bocit is hozott a világra. Az így megtermelt
árút az iskolai konyhán hasznosítjuk valamint
a helyi zöldséges boltban értékesítjük.
Hamarosan megnyitjuk a Helyi Termékek Büféjét,
melyben elsősorban a helyben megtermelt élelmiszerek fogjuk
értékesíteni a helyi lakosságnak illetve az ide látogató
turistáknak.
Ennek az Étlapja a jővő hétre készül el. Ezzel a tevékenységgel
nem csak spórolunk hanem bevételhez is juttatjuk az önkormányzatot.
Továbbá a közfoglalkoztatottaknak értelmes és hasznos munkát
tudunk biztosítani. A megismert tevékenységet folytatjuk
újabb istálók építésével, szociális bérlakások felújításával,
tészta készítéssel valamint szőnyeg gyártással.
További célunk a megtermelt alapanyagok helyben történő
feldolgozása, melyre szeretnénk pályázatot benyújtani.
|
BESZÁMOLÓ: 2017. január.
Évekkel ezelőtt elkezdett tevékenységfolytatása zöldségtermesztés
,mely elsősorban a helyi konyhára kerül ,illetve a szociális
szövetkezet által működtetett zöldségboltban kerül értékesítésre.
Az állattenyésztés jelenleg 6 anyakoca ,40 kismalac,
14 hízó , 60 kecske, 200 db baromfi. Az istállók
kialakítása az elmúlt években megtörtént, de szeretnénk
az állományt tovább növelni ,ezért istállóépítés is szükséges.
Az állatok takarmányozása elsősorban helyben termelt kukorica,
marharépa ,illetve szálas takarmány. jelenleg ehhez rendelkezésre
áll egy kis traktor,illetve egy kisteherautó,mely 13
éves, ezt szeretnénk lecserélni .Jelenleg a sertés
állományunkat szeretnénk bővíteni mangalica sertéssel, melynek
helyi feldolgozását tervezzük egy másik program keretében.
2016-ban
már jelentős mértékkel nőt a konyha megtakarítása a megtermelt
hús és zöldségfélének köszönhetően.
Most
már van egy biztos alap ,melyet folytatni szeretnénk és
az emberek értékteremtő munkát végeznek.
Azt
meg kell jegyeznem, hogy a településen jelenleg
200 fő munkanélküli él és semmi esélyük nincs elhelyezkedni
az elsődleges munkaerő piacon,mivel alulképzettek.
Egyre
több az üresen álló ingatlan, melynek a zártkertjeit is
műveljük, mivel termelőföldhöz a településen nem jutunk
hozzá. Az önkormányzat 2017-2018 évi közmunka pályázatban
5 db pályázatot nyújtott be , melyből 4 támogatásra került
5. miniszteri döntésre vár.
1. mezőgazdasági tevékenység folytatása ,mely az állatállomány
fejlesztése és a meglévő tevékenységek bővítésére irányul.
2.
helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatás ,ebben szerepel
a büfé és az zöldséges bolt további üzemeltetése ,valamint
egy vendégház kialakítása és működtetése.
3.Illegális
hulladék helyek felszámolása
futballpálya illetve a kisperjés által határolt tejes terület
rekultivációja.
4.
Belvíz elvezetés az évek óta elkezdett munkálatok folytatása.
5.
Magas hozzáadott értékű program ,ebben szerepel egy zöldség-
gyümölcs feldolgozó üzen létrehozása ,jelenleg miniszeri
döntésre vár .
További
tervünk egy hús üzem létrehozása ,melyet szintén pályázati
forrásból szeretnénk megvalósítani a tervek elkészültek
csak jelenleg nincs megfelelő pályázati kiírás .
|
|
Vizsolyi
Idegenforgalmi és Ifjúsági Központ |
Mezei
Olivér készítette a biblia éve tiszteletésre,
melyet a faluház
szentelésekor ajándékozott a katolikus plébánosnak, a református
lelkésznek
és a polgármesternek. |
|