2005. május - 2005. augusztus
Vizsoly
Borsod-Abaúj-Zemplén megye egykori abaúji részén, a Hernád folyó bal
partján és a Zempléni hegyek nyugati oldala által határolt területen
található.
Egykori
földesura: Rákóczi Zsigmond, erdélyi fejedelem, a korabeli Magyarország
legnagyobb nyomdáját telepíti Vizsolyba. Azt a nyomdát, ahol Károly
Gáspár gönci esperes munkálkodásának eredményeként kinyomtatták az elso,
teljes magyar nyelvu Bibliát 1590-ben. Ezért az elnevezés is: Vizsolyi
(vagy Károlyi) Biblia. Napjainkban is fontos zarándokhelynek
tekintendo Vizsoly. Muemlék Református templomát, mint a magyar muvelodéstörténet
megszentelt helyét évente több tízezren látogatják meg. A templommal
szemben lévo – volt Mágócsy-Kúria - épület falán emléktábla hirdeti
a biblianyomtatók dicsoségét.
A
nevezetes történelmi emlékhelyek fontos rendezvénye a Károlyi
Napok elnevezésu fesztivál jellegu nagyrendezvény melyben a
történelmi hagyományok felelevenítésén túl természetesen az idegenforgalom
szerepe is jelentos tényezo.
Ismét
megrendezésre kerül a Vizsolyi Nyári Esték elnevezésu
programsorozat, melynek során májustól kezdodoen biztosítunk az ide
látogatóknak, valamint az itt élo embereknek színes zenei programokat.
A muemlék református templomban rendezett koncertek a tavalyi év során
is nagy sikert arattak az idelátogató turisták és kifejezetten a zenés
estre érkezo vendégek körében.
A
sokrétu térségfejleszto munka elképzelhetetlen támogatók, pozitívan
gondolkodó emberek nélkül.
Ha
egyetért Önkormányzatunk kulturális, közmuvelodési tevékenységével (programtervünket
a Programterv 2005 táblázat tartalmazza),
kérem anyagi támogatásával járuljon hozzá munkánkhoz, Abaúj vidékének
idegenforgalmi fejlesztéséhez, és tiszteljen meg részvételével rendezvényeinken.