Eddigi látogatók száma: 355143

 

HÍREK

AZ ÚJ KENYÉR ÜNNEPE
2010. augusztus 25.

Vizsoly község Önkormányzata 2010. augusztus 19-én 17.00 órától tartotta az új kenyér ünnepét a Főtéren. A megemlékezés a Himnusz éneklésével kezdődött, majd Bihi Miklós polgármester úr köszöntőjével folytatódott. Az új kenyeret a történelmi egyházak képviselői - Bojtor István református nagytiszteletű úr, Hornyák János görög katolikus esperes úr és Árvai Zoltán római katolikus plébános úr - áldották illetve szentelték meg. Ezt követően a Faluház munkatársai végigkínálták a jelenlévőket a friss ropogós kenyérből, melyet Bártfai Józsefné pékségében készítettek, Vilmányban. A hivatalos program után kulturális műsor következett, melyben fellépett Lengyelországból egy fúvós együttes és Indiából egy néptánccsoport. Fergeteges hangulatot teremtettek. A fellépő csoportokat a Napköziotthonos Konyha dolgozói látták vendégül egy finom vacsorával. Köszönet érte!

MEGHÍVÓ AZ ÚJ KENYÉR ÜNNEPÉRE
2010. augusztus 18.

Bódás János: Új kenyér
Az új búza már ömlik a garatra.
A föld hálás volt, most is fizetett.
Hogy új kenyér került az asztalodra,
tudod-e, hogy kinek köszönheted?
Köszönd meg népem dolgos önmagadnak,
köszöntsd az ekét, kaszát, szekeret,
követ, szitát - s mind kik szerszámot adtak,
ki fúrt, kalapált, szőtt vagy tervezett,
a vetőket, az aratót, a molnárt,
a péket, s kik a kenyeret kihordták...
De az égre is emeld fel szemed,
(tudod, hogy fényt, szellőt, záport ki ad)
s töltse be szíved csendes áhítat,
mikor az új kenyeret megszeged.

MEGHÍVÓ
Vizsoly község Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és családját,
2010. augusztus 19-én csütörtökön délután 17 órára, a Főtérre, az
ÚJ KENYÉR ÜNNEPÉRE.
Köszöntőt mond: Bihi Miklós polgármester úr.
Az új kenyeret megáldják, megszentelik a történelmi egyházak képviselői.
Az ünnepi műsorban közreműködnek:
India Újelhi Bhangra Dance Group,
Lengyelország Opole Lubelskije Folk Dance Group.
Ünnepeljünk együtt!
Mindenkit szeretettel várunk!

Szentkúti és patai zarándoklat
2010. augusztus 3.


2010. július 24-én
Mátraverebély-Szentkútra és Gyöngyöspatára szervezett zarándokutat Árvai Zoltán plébános. A vizsolyi plébánia és a hozzá tartozó települések katolikus hívei közül, mintegy harminchatan vettek részt a zarándoklaton.További részletek...

VIZSOLYI BIBLIA FESZTIVÁL 2010. július 30 -31- augusztus 1.
2010. augusztus 8.


Képek a rendezvényről»

Képek a rendezvényről 2»
Képek a rendezvényről 3»

MŰVÉSZET HIT HAGYOMÁNY

Program
Július 30. péntek
10.00
óra Szenczi Molnár Albert nyomában - futóverseny Gönc és Vizsoly között, az adott település tanulóinak közreműködésével, amely Göncről a Biblia kiállítás helyszínétől Vizsolyig, a Református templomig tart.
Református templomban
17.00 óra Ünnepélyes megnyitó
Köszöntőt mond: Bihi Miklós polgármester
A rendezvényt megnyitja: Sipos-Vizaknai Gergely református lelkész
Közreműködők:
- a Faluház énekkara, furulyás és gitáros kísérettel
- Blaskovics László hagyományőrző 16. századi végvári vitézként tekerőlanton 16. századi dallamokat játszik
Kiállítás megnyitó: A Szent Korona 1000 arca címmel, dokumentációs fotókiállítás
Megnyitja: Professzor Emeritus Dr. Fekete György akadémikus
Faluházban
19.00 óra Kiállítás megnyitó
Votin Dóra
református festőművész alkotásaiból
(A kiállítás megtekinthető július 30 - augusztus 1- ig. 10.00 - 18.00 óráig.)
"Vizsoly a magyar Biblia bölcsője gyermekszemmel" című rajzpályázat díjátadó ünnepsége a vizsolyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskola diákjai részére, a díjakat átadja: Professzor Emeritus Dr. Fekete György akadémikus, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke

Főtéren
21.00 óra Táncház a Magyar Dudazenekar közreműködésével

Július 31. szombat
9.00 Zenés ébresztő a Magyar Dudazenekar közreműködésével a község utcáin
Főtéren
10.00 óra Mesterségek bemutatója (Gyöngyfűzés, agyagozás, népi-játék készítés, kegytárgy kiállítás, könyvvásár).
Füzéri Várvédő Egyesület közreműködésével reneszánsz táncok, korhű
viselet-bemutató
Református táborban
10.00 óra Gyermeksarok
15.00 óra Interaktív színház 16 éves kortól
Római Katolikus templomban
15.00 óra Barokk zene a kazincbarcikai Consort Régizene Együttes előadásában
Faluházban
17.00 óra Hasak a napra, a Jákim Stúdió Színházi Társulat előadásában
Szabadidőparkban
18.00 óra Haditorna bemutató a Füzéri Várvédő Egyesület közreműködésével
19.00 óra Magyar Dudazenekar koncertje
20.00 óra Vizsolyi népdalkör előadása
20.30 óra Szikra könnyűzenei együttes előadása
Ezt követően Munkácsi AMARO DEL roma együttes koncertje
A koncertek közt tombola sorsolás.
A koncertek közt néhány szóban bemutatkozik a Magyar Keresztény Motorosok Egyesülete, Heizer Kornél Bodrog község polgármestere vezetésével. A koncertek alatt motoros bemutató.

Augusztus 1. vasárnap
Görög katolikus templomban
9.00 óra Görög katolikus mise
Református templomban
11.00 óra Református istentisztelet
Római katolikus templomban
11.30 óra Római katolikus mise
Római Katolikus templomban
15.00 óra CRESCENDO NEMZETKÖZI ZENEMŰVÉSZETI AKADÉMIA résztvevőinek koncertje
Görög Katolikus templomban
14.00 óra Zenés áhítat a Klérosz Zenekar közreműködésével
Faluházban
17.00 óra Lídia című monodráma, Éli Nóra előadásában.
Díszletterv: Bódi Katalin - Debreceni János, rendezte: Takács Ferenc
Főtéren
Biblia nyomtatási verseny gyerekeknek, értékes nyereményekkel.
Bemutató és beszélgetés a Magyar Keresztény Motorosokkal

A
z esetleges programváltozásokról a www.vizsoly.hu és a www.vizsolyfesztivál.hu honlapokon informálódhat, valamint a helyszínen, a Főtéren felállított ajándék standnál.

Vizsolyi gyerekek Békéscsabán
2010. július 24.

Községünk 26 tanulója 2010. július 12.-étől 19.-ig részt vehetett egy békéscsabai nyaraláson. Az ottani felajánlásoknak köszönhetően rengeteg izgalmas dologban lehetett részünk.Ilyen volt a keddi és csütörtöki strandolás az Árpád-fürdőben, ahol kedvünkre pancsolhattunk és sütkérezhettünk a napon.A szerdai mozizás is nagyszerű élmény volt a Center Moziban, a Toy Story 3. vetítése keretében, és közben kukoricát is falatozhattunk.
Szeretnénk köszönetet mondani a délutáni kézműves foglalkozásokért, ahol megmutathattuk tehetségünket és vihettük otthonainkba elkészült agyagtárgyakat, karkötőket, valamint bábukat.Kirándulhattunk Szabadkígyósra, ahol csodálatos kastélyt láttunk, lovagolhattunk. Póstelekre is ellátogattunk, ahol egy kellemes délelőttöt töltettünk és gyönyörködhettünk a tájban,A szombati egész napos program a Gabonamúzeumban mindenki számára emlékezetes marad, hiszen próbára tették logikánkat, gyöngyöz fűzhettünk, és más ajándékokat készíthettünk, és egy bográcsos ebéddel is vártak minket.Kisvonattal bejárhattuk az egész várost, a Munkácsy- Múzeumban okosodva, illetve Bagamérival fagyizva. A Fiume étteremben ízletes ebédet kaptunk, aminek mindenki nagyon örült.Ám egész héten az Arany János kollégiumban ehettünk változatos ételeket, valamint dinnyét és jégkrémet is kaptunk a Képviselő uraktól és a Polgármester úrtól, akivel pénteken ebédelhettünk.Külön köszönet a Kőrös Volánnak, ami segített minket abban, hogy úti céljainkat gyorsabban elérjük.Ez a tábor nem jött volna létre Fábián József képviselő úr kezdeményezése nélkül. Továbbá szeretnénk még köszönetünket kifejezni Ódor Ferenc úrnak, aki segítette ennek a nagyszerű tábornak a megvalósítását. Természetesen Békéscsaba polgármesterének és képviselőtestületének is, valamint munkatársainak, az Arany János Tehetséggondozó Kollégium igazgatónőjének és munkatársainak is köszönetet kell mondanunk, hiszen lehetővé tették számunkra a szállást és segítettek problémáink megoldásában, és nem utolsó sorban a változatos programok megszervezésében. Külön öröm volt számunkra, hogy bekapcsolódhattunk a napközis tábor egyes programjaiba, amelyet az ott lévő gyerekekkel együtt valósítottunk meg. Ennek a tábornak a pedagógusai is részt vállaltak programjaink megvalósulásában, hiszen több alkalommal is csatlakozhattunk hozzájuk. Ezért is köszönet nekik. A hét folyamán teljes ellátást kaptunk, amelyet finomságaival az”Aranykonyha” biztosított.
Reméljük a jövőben még lehetőségünk adódik eljutni Békéscsabára, és újabb felejthetetlen időt eltölteni ott akár családjainkkal, akár barátainkkal vagy az iskolával.

A vizsolyi gyerekek

Átadták az új orvosi rendelőt
2010. június 21.

2010. július 21-én adták át Vizsolyban az Új Orvosi Rendelőt.
A 16 órakor kezdődő ünnepségen Bihi Miklós polgármester avató beszédét követően a történelmi egyházak képviselői is megáldották az épületet. Az orvosi rendelőt Bihi Miklós polgármester és Dr. Sebők József háziorvos avatta fel. A Rákóczi Zsigmond Általános Iskola tanulói ünnepi műsorral köszöntötték az ünneplőket.
Az ÉMOP.4.1.1/A pályázat keretében megvalósult Orvosi rendelő felújítás és eszközbeszerzés bekerülési költsége 43 millió Ft-volt, melyből 2,5 M.-Ft volt az Önkormányzat önrészére, a fennmaradó részt pályázati forrásból fedezték.

Köszönet a bélapátfalvai lakosok adományaiért
2010. június 17.

Bélapátfalva Város Önkormányzata által meghirdetett és a bélapátfalvai Kistérségi Gyermekjóléti, és Szociális Szolgáltató Központ dolgozói által megszervezett adománygyűjtést. Köszönet Kary József alpolgármesterúrnak, Ferencz Ervin Önkormányzati képviselőnek, és Vizy Pál önkormányzati képviselőnek. Köszönet Kovácsnénak (Babi) a szervezés lebonyolításáért. De legfőképpen a bélapátfalvi lakosoknak, a nemes lelkű és a bajjal együtt érző emberek önzetlen felajánlásaiból összegyűlt ruhanemű,és tartós élelmiszer , amely soha jobbkor nem jöhetett volna a falunkba. Köszönettel: Fábián József Önkormányzati Képviselő

Hálaadó Ökomenikus Istentisztelet
2010. június 17.

Június 13-án vasárnap délután a Faluházban került sor arra a hálaadó ökumenikus Istentiszteletre, melyen hálát adtunk Urunknak az áradás során megtapasztalt megmentésért, és Istenünk további áldását és vezetését kértük a Vizsolyban megtapasztalt összefogásra. Az Istentisztelet a Himnusszal kezdődött, majd a történelmi egyházak képviselői következtek. Elsőként Hornyák János görög katolikus parókus és esperes úr hirdetett igét, majd Árvai Zoltán római katolikus plébános úr következett. Aztán Sipos-Vizaknai Gergely református tiszteletes úr kérte Isten további áldását.Az egyházak képviselői után Bihi Miklós polgármester úr is szót kért és megosztotta gondolatait a résztvevőkkel, melyet a védekezés során tapasztalt,s azt a lelki terhet,amelyet ezekben a napokban átélt. A beszámoló olyan megható volt, hogy szem nem maradt szárazon a teremben.Ökumenikus Istentiszteletünk énekléssel, imádkozással, áldással folytatódott. Végül a Szózat eléneklésével ért véget.Jó volt itt is látni és érezni az összefogást!

Meghívó
2010. június 16.

"Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek..." ApCsel 1,8
Szeretettel hívjuk és várjuk Vizsoly minden Kedves Lakóját 2010. június 13. vasárnap du. 5 órára a Faluházba hálaadó ökumenikus Istentiszteletre, melyen hálát adunk Urunknak az áradás során megtapasztalt megmentésért, és Istenünk további áldását és vezetését kérjük a Vizsolyban megtapasztalt összefogásra.

Vizsoly Egyházközségei és a Község Önkormányzata

Képes útibeszámoló
2010. június 16.



Árvai Zoltán plébános úr
zarándokúton vett részt májusban a Szentföldön. Rengeteg fotót készített ott tartózkodása alatt. Élményeit, tapasztalatait megosztotta az érdeklődőkkel, akik eljöttek a Faluházban tartott képes útibeszámolójára.

Vándorkiállítás a Faluházban
2010. június 16.


Az Abaúj-Hegyközi kistérség 24 települését összefogó Kulturális Kerekasztal jött létre az elmúlt hónapokban, melyhez Vizsoly is csatlakozott. Célja többek között, a településeken működő amatőr művészeti csoportok bemutatása. Május első hetében egy vándorkiállítást tekinthettek meg az érdeklődők a Faluházban, Abaúji Kaláris címen, amely a kistérség népművészetét mutatta be.

Köszönet az adományokért
2010. június 14.

Köszönjük az árvízkárosultak megsegítésére küldött adományokat!
*BE*L*GA*
Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.Bélapátfalva.
Fish and Food Kft. Bélapátfalva.
VITO Kereskedelmi Fuvarozó és Szállítmányozó Kft.Bélapátfalva.
Köszönöm a vizsolyi lakosok nevében az adományt.
A bélapátfalvai Önkormányzat: Kary József alpolgármesterúrnak, és Vizy Pál képviselőúrnak, hogy felvették velem a kapcsolatot és adományt gyűjtenek a vizsolyi lakosok megsegítésére.

Köszönet az árvízivédekezésben segítőknek!
2010. június

"Most arról szeretnék írni, hogy mennyire csodálatos egy emberi összetartás, katasztrófa idején, aminek én is részese lehettem. Szombat reggel van. Arra ébredtem, hogy az utcánk végében nagyon sok autó van, rabszállító kocsik és civil kocsik egyaránt. Szörnyülködve
vettem tudomásul, Vizsoly vészhelyzetben van. Az utcánk asszonyai kipakolt asztalokkal, rajta élelmekkel elkezdték megmentőink élelmezésének elkészítését. Én is hátrahagyva minden otthoni teendőmet, úgy éreztem ott a helyem. Helyi vezetőink és szomszédos
vezetők, emberek, civilek, kirendelt és önkéntesek jöttek mindenfelől. Minden ijesztőnek tűnt és reménytelennek még akkor! Hozták az elítélteket messziről, hogy Vizsolyt és környékét megmentsék, a hatalmas áradattól. Asszonyaink kenték a zsíros kenyeret, vágták a hagymát, kedves mosollyal szolgálták ki megmentőinket. Kávét főztek a faluban, a kocsmában és civil házaknál. Szomszéd község péksége fáradhatatlanul sütötte a kenyeret, boltosaink készenlétben álltak, hogy ami hiányzik megtudják venni. Voltak emberek, akik 3 napot sem aludtak, hogy ellássák a kint dolgozó embereket. 4 óránként jöttek be a rabok és őreik pihenni. Könnyes szemmel néztem, hogy a rabok és őreik egyöntetű erővel zsákoltak és dolgoztak .Fáradt, kedves arcú emberek, akik mindig mondták nekünk asszonyoknak, a helyzet hogy alakul, honnan és milyen mértékben jön a víz és gátjaink hol vannak veszélyben. Fáradhatatlanul vittük a vizet és a kávét fokozatosan a raboknak és az őröknek a gátra. A helyi iskola biztosított szállást a pihenő rabok számára. Köztük voltam és én is vittem, osztottam a kávét. Soha nem tapasztaltam ilyen összefogást a környékbeliek és
kirendeltek segítségben. Bíztam és bíztunk abban, hogy ennyi segítséggel nem érhet baj minket. Sajnos a szomszéd falu, Hernádcéce víz alatt, az a rész, ami lentebb van. Sok ember háza, élete, munkája odalett. Ott nem volt kegyes a gát és nem vette figyelembe az emberi erőfeszítést. . Ez a leírt helyzetjelentés.
KÖSZÖNETET MONDOK ASSZONYAINKNAK, KÖRNYÉKBELI ÉS HELYBELI POLGÁRMESTEREKNEK, A KATASZTRÓFAVÉDELEMNEK, A RABOKNAK ÉS MINDEN EMBERNEK, AKIK RÉSZT VETTEK A FALUNK MEGMENTÉSÉBEN ÉS AZOKNAK IS AKIK IMÁIKKAL TÁMOGATTÁK A FALUT"

Gazsek Gézáné ( Jaskó Mária)

ÁRVÍZI KÉPEK /2010.június 6
2010. június 6

Témahét az Általános Iskolában
2010. június 6.

A Rákóczi Zsigmond Általános Iskola tanulói a tanév utolsó előtti hetében is gazdag programok részesei lehettek. A Témahét megszervezését a TÁMOP 3.1.4 pályázat is előírja, de nem újkeletű dolog az iskolánkban. Már évek óta hagyomány, hogy május végén névadónk és a biblia előtt tisztelgünk különböző programok keretén belül. Így történt ez ebben a tanévben is, amikor a hét minden napjára jutott valamilyen érdekes program. A programsorozat megnyitó ünnepséggel, a tisztelet virágainak elhelyezésével kezdődött. A vetélkedők, versenyek sorozatát a "Csillag születik" c. vidám, zenés versengés nyitotta, de részt vehettek a tanulók várépítésben, komplex vetélkedőn, és a "Fut a suli"-n, melyen együtt futottak a gyermekek, pedagógusok, szülők és öreg diákok is. A futóverseny az egyik legjobban sikerült program volt a héten, reméljük hagyományt teremtünk vele. De nem szabad elfeledkezni a Gyermeknapi kavalkádról sem; ahol szintén nagyon jól szórakoztunk. A Témahét zárására egy nagysikerű gálán került sor, melyen a jutalmak átadása mellett színvonalas előadások részesei lehettünk.

Ballagás 2010
2010. június 6.

Károlyi Gáspár Napok Vizsolyban
2010. május 31.


2010. május 29-i képgaléria

2010. május 29-i képgaléria

2010. május 29-i képgaléria

2010. május 30-i képgaléria

2010. május 30-i képgaléria

2010. május 30-i képgaléria

2010. május 29-30-án került megrendezésre Vizsolyban, a református templomban, a Károlyi Gáspár Napok , a Vizsolyi Biblia megjelenésének 420. évfordulóján.
A rendezvény fővédnöke: Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság Elnöke
A rendezvényre több százan érkeztek Vizsolyba: A község főutcája már kora délelőtt megtelt a vendégeket szállító buszokkal, gépkocsikkal. Televolt a község Vizsoly nevezetességeit kereső turistával, Kárpátaljáról, Péterfalváról, Nagykárolyból, Debrecenből, Nyírjákóról érkezett vendégekkel. Mindazok a vendégek akik nem fértek be a templomba, a templomkertben kialakított kényelmes helyiségben nagy képernyős TV-n nézhették az eseményeket.
A két napos rendezvénysorozat programja volt
Május 29. szombat
11.00 órakor a házigazdák: Sipos-Vizaknai Gergely lelkipásztor és Bihi Miklós polgármester köszöntötte a vendégeket.
A rendezvényt Dr. Huszár Pál főgondnok, a MRE Zsinatának világi elnöke nyitotta meg.
Köszöntőt mondott:

  • Kárpátaljáról: Ft. Zán Fábián Sándor Kárpátaljai Református Egyházkerület püspök.
  • Nagykárolyból:Nt. Tukacs József és Nt.Tolnay István lp.-ok
  • Göncről: Molnár János polgármester és Ft. Csomós József püspök
Előadást tartott: Dr. Marjovszky Tibor, a Debreceni Ref. Hittudományi Egyetem professzora: "Mi a Szentírás és mi nem?" címmel.Közreműködött: a Nagykároly-Belvárosi "Károli Gáspár" Vegyeskar.
15.00 órakor a Gönci Református Vegyeskar szolgálatát követően Ft. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke "Vedd és olvasd - A Biblia üzenete ma" címmel tartott előadást.
18.00 órakor a kárpátaljai Péterfalvai Református Líceum "Üvegtenger" együttese tartott lemezbemutató koncertet.
Május 30. vasárnap
11.00 órakor Ünnepi Istentisztelet
Apostoli köszöntés: Sipos-Vizaknai Gergely lelkipásztor
Előfohász. Lekció. Imádság: Ft. Csomós József püspök
Igehirdetés előtti ének: Nagykároly-Kertvárosi Kórus
Textus.Igehirdetés. Imádság: Ft. Zán Fábián Sándor püspök
Köszöntőt mondott:
- Dr. Ódor Ferenc, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke és
- Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka
Előadást tartott: Jókai Anna írónő "A mérleg nyelve: a Bibliánk" címmel. Közreműködött a Nagykároly-Kertvárosi "Pro Ecclesia" Énekkar
Zárszó: Sipos-Vizaknai Gergely lelkipásztor
A rendezvény zárásaként, a résztvevők ünnepi ebéden vettek részt.

Elballagtak a nyolcadikosok
2010. május 29.

Elballagtak a nyolcadikosok

Utcabútorok a turisták kényelme érdekében
2010. május 29.

"Vizsoly a Biblia Bölcsője", ezért a településen, a rangjához méltóan évről-évre folyamatosan fejlesztjük a turisták kényelmét szolgáló utcabútorokat. Ezzel arra törekszünk, hogy a faluba érkező turisták a Református templom- és a Károlyi Biblia kiemelt látványosságok megtekintése mellett, jól érezzék magukat Vizsolyban. Nagy hangsúlyt fektetünk a turisták kényelmét szolgáló terek, parkok gondozására, a kényelmes pihenő padok kihelyezésére, azok folyamatos karbantartására.
Egy-egy túra után kellemes időt tölthetnek el a gondozott környezetben, miközben szemet gyönyörködtető az épített örökségek környezetében - maga a látvány, de felejthetetlen élményt nyújt a gólyafészkek lakóinak kelepelése, és kellemes lehet a pihenés a főtéren a szép nagy fák árnyékában.

Épül az orvosi rendelő
2010. május 30.



Jól a haladnak az új orvosi rendelő építési munkái, melyek terveink szerint 2010. június végén fejeződnek be.

Két családot kellett kiköltöztetni Vizsolyban
2010. május 19.

Vizsolyban is az alacsonyabban fekvő területeket veszélyeztette a Hernádon levonuló ár. Az itt épült 32 házból végül csak kettőt vett körül a víz. Ezekből az épületekből kiköltöztették az embereket (összesen 8-at), akik átmenetileg rokonoknál kaptak szállást.
A településen hétfőn kezdték el tölteni és rakni a honokzsákokat. Éjszaka is folyt a munka, majd kedden egész nap épült az ideiglenes gát. A vizsolyi férfiak felváltva dolgoztak a gátakon, közel százan. Szerdán reggel lassú apadás kezdődött a Hernádon, így elkezdték a szivattyúzást az elöntött területekenl. Segítség is érkezett, a felsőbarakonyi önkéntes tűzoltók a szivattyúzásban segédkeznek.

Forrás: boon.hu

ANYÁK NAPJA az iskolában
2010. május 10.

Meghatóan szép műsor keretében zenével, , tánccal , dalokkal és versekkel köszöntötték diákjaink az édesanyákat, nagymamákat május 3-án. Felkészítő pedagógusok : Asztalosné Simon Szilvia, Medveczkyné Janka Judit, Sztankay Szabolcsné és Tóth Éva tanárnők voltak.Közreműködött Mezei Olivér és Szendrey János. A dekorációt az alsós kézműves szakkör tagjai és az SNI-s tanulók készítették. Az alsó tagozatban meghitt hangulatban osztályonként is tartottak ünnepséget. Köszönet minden tanulónak, pedagógusnak , résztvevőnek a kellemes , kedves együttlétért.

Egyházközségi képviselő-testületi tagok találkozója
2010. május 7.

Egyházközségi képviselő-testületi tagok találkozóját tartották május elsején, munkás Szent József ünnepén az egri Bazilikában. Az első alkalommal megtartott ilyen jellegű főegyházmegyei eseményre mintegy 2500 képviselő-testületi tag regisztrált 312 plébániáról és 330 filiális egyházközségből, amelyekben nemrég újították meg a képviselő-testületeket. Őket lelkipásztoraik, és a hívek közül néhányan kísérték el. Az óriási érdeklődés miatt talán most először fordult elő a Bazilika 180 éves történelmében, hogy kicsinek bizonyult. Közel 300 résztvevő csak a székesegyház mellett kialakított külső helyszínen követhette nyomon a nap eseményeit. Vizsolyból sajnos senki nem vett részt ezen az eseményen.

A találkozó célja megerősödni Istenbe vetett hitünkben és Krisztus Egyházához való elkötelezettségünkben - fogalmazta meg Ternyák Csaba érsek. Ennek megfelelően került sor a különféle programokra. A délelőtt a regisztrációt követően zsolozsma imádsággal kezdődött, melyet a Főpásztor vezetett. Ezt követően három tanítás, előadás következett az első Péter levélből vett mottó jegyében: élő kövek, lelki ház.

A délelőtt során a következő előadásokat hallgathattuk meg: Egyházképünk megújításának szükségességéről Dolhai Lajos, az egri Hittudományi Főiskola rektorának előadása

Mint élő kövek...
Képviselő testületi tagok kötelességeinek jogi és pasztorális dimenziója
Linczenbold Levente teológiai tanár, polgári plébános előadása

Liturgikus katekézis Csizmadia István teológiai tanár, mezőkövesdi plébános előadása

A délelőtt ünnepi szentmisével folytatódott, amelyben a Főpásztor Szent Józsefről, az igaz emberről beszélt. Igaz ember volt, mert nem a saját elhatározása, hanem Isten akarata szerint cselekedett. Hű és okos szolgaként atyai gonddal őrizze Jézust. "Ő ma egyházában él tovább. Ma a papok és legközelebbi munkatársaik, a képviselő-testületek tagjai kapták a feladatot, hogy atyai gonddal őrizzék a plébániai közösséget, Istennek egy-egy településen élő híveit." Ma sem a hűség nélküli okosság, sem az okosság nélküli hűség nem elegendő - fogalmazta meg Ternyák érsek.

A megújított képviselő-testületeket arra kértre, hogy önzetlenül, és egységben végezzék szolgálatukat. Segítsék a lelkipásztorokat a plébániák vezetésében, különösen a szervezési és anyagi felelősség megosztásában. A plébániának missziós feladata is van. "A képviselő-testületi tagok abban tudnak legtöbbet segíteni, ha példájukkal és szavukkal az egyházközséghez csak lazán kapcsolódó híveket minden szeretetükkel és leleményükkel segítik bevonni annak élő vérkeringésébe." Élő, eleven közösségekre van szükség.

A találkozó délutáni programja rövid orgona koncerttel kezdődött Urbán Péter, a bazilika karnagya közreműködésével, majd rövid tanúságtételek következtek képviselő-testületi tagok részéről, amelyben személyes hitvallások, egyházközségi életek bemutatása szerepelt. A program májusi litániával fejeződött be.

A május elsején megtartott egyházközségi képviselő-testület tagok találkozóján rövid tanúságtételek is elhangzottak, amelyekben személyes hitvallást, egyházközségi életről való beszámolót, visszatekintéseket hallhattunk. A tanúságtevők: Dr. Boros Attila (Miskolc - Mindszent), Üveges Lajos (Miskolc - Szt. Anna), Hevesi László (Nagytálya), Barla László (Kál), Dr. Tihanyi László (visszatekintés az 1996-os egyházmegyei zsinatra), Csák György (lelkiatyák az életemben), Képes Magdolna (Ináncs), Kiss László (Miskolc - Diósgyőr), Péderi János (Eger - Belváros Főplébánia).

A találkozó animátora Balog Gyula szemináriumi rektor volt, az énekek betanulásában, vezetésében Szabó József Béla, főegyházmegyei főzeneigazgató, és Urbán Péter karnagy működött közre. Az Érseki Szent József Kollégium konyhája biztosította mindenki számára a meleg ételt, frissítőt. Köszönet szolgálatukért, és minden segítő, önkéntes tevékenységéért, akik az előkészítésben, és a lebonyolításban részt vettek.

MEGHÍVÓ / Károlyi Gáspár Napok rendezvénysorozat
2010. április 24.

"Vedd és olvasd - A Biblia üzenete ma"
A Vizsolyi Biblia megjelenésének 420. évfordulója
(Károlyi Gáspár Napok rendezvénysorozat)
2010. május 29-30. (szombat-vasárnap)
Fővédnök
: Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság Elnöke

Május 29. szombat
11.00
: Megnyitó: Megnyitja (reményeink szerint) Dr. Sólyom László köztársasági elnök
és Dr. Huszár Pál főgondnok, a MRE Zsinatának világi elnöke
Nagykárolyi, gönci, vizsolyi rövid köszöntések
Dr. Marjovszky Tibor, a Debreceni Ref. Hittudományi Egyetem professzora: "Mi a Szentírás és mi nem" c. előadása
15.00: Ft. Steinbach József, a Dunántúli Ref. Egyházkerület püspöke "Vedd és olvasd - A Biblia üzenete ma" c. előadása.
A délelőtti és délutáni alkalmakon, valamint a vasárnapi Istentiszteleten közreműködnek a Nagykárolyi ill. Gönci Ref. Vegyeskarok
18.00: A kárpátaljai Péterfalvi Ref. Líceum "Üvegtenger" együttesének lemezbemutató koncertje

Május 30. vasárnap:
11.00
Ünnepi Istentisztelet
Igét hirdet: Ft. Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Ref. Egyházkerület püspöke
Előadást tart: Jókai Anna írónő "A mérleg nyelve: a Bibliánk" címmel


Elérhetőségeink:

Vizsolyi Református Egyházközség
Sipos-Vizaknai Gergely lelkipásztor
H-3888 VIZSOLY, Sz. János u. 123.
Tel./fax: (0036)46-587-512
E-mail: vizsolyref@t-online.hu
Web: www.vizsoly.hu

Rákóczi Zsigmond Általános Iskola beszámolója
2010. április 25.

Az Abaúj Grund Klubhálózat "Kurucok Magyarországon" címmel történelmi vetélkedőt rendezett a vilmányi Művelődési Házban 2010-03-26-án. Az isklolánkat képviselő négytagú csapat 12 iskola közül a 2. helyezést érte el. A csapat tagjai voltak: Juhász Barbara, Asztalos Panna, Odrobina Edina és Sztankai Bettina. Gratulálunk a szép teljesítményhez!

Három hetet meghaladó projekt az iskolában
2010. április 25.

Március elejétől a tavaszi szünet kezdetéig színes programok színesítették településünk iskolájának életét. A "Márciustól Húsvétig" címet viselő projekt a TÁMOP 3.1.4. pályázat kötelezően előírt eleme. A pályázati kiírás csak az időtartamot határozta meg, a témát minden iskola, óvoda magának választotta ki. Intézményünkben munkaközösség alakult a programsorozat forgatókönyvének összeállítására; de a programok lebonyolításában mindenki aktívan kivette a részét.
A projket nyitása a Nőnapi köszöntéssel kezdődött, ahol a szép szavalatok után minden tanárnénit és kislányt egy szál barkával ajándékoztak meg a fiúk. Természetesen megemlékeztünk március 15.-ről is. A műsor előtt kvízjátékokkal, totóval, puzzle-kirakóval, szavalóversennyel hangolódtunk rá a megemlékezésre. A következő két hét a tavaszvárás jegyében zajlott, amikor is bővíthették a gyerekek ismereteiket költöző madarainkról, tavasszal nyíló virágokról. Nagyon szép munkák születtek a tecnhika és rajz órákon, a kézműves szakkörön, illetve a napköziben tartott tavaszi játszóház keretében.
A kvízjátékohoz, totóhoz, keresztrejtvényhez folyamatos segítséget kaptak a tanulók a faliújságokra kihelyezett információkból.
A színes programsosrozat zárására a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon került sor. Itt került sor a szavalóverseny győzteseinek bemutatkozására-Szendrey Sára, Mata Dominik, Horváth Genovéva, Lakatos Kitti, Asztalos Panna-: és az osztályok közötti pontverseny eredményhírdetésére.- alsó tagozatban első helyzést ért el az első osztály, a felső tagozatban a nyolcadik osztály-: és a közlekedési vereny eredményhírdetésére, melyet Buchla Ádám nyert meg. Senki sem távozott üres kézzel, ugyanis minden osztály két labdát kapott ajándékba a kitartó munkáért; valamint minden gyermek apró ajándékok közül válszthatott.
Örömmel tölt el bennünket, hogy programsorozatunk sikeresen zárult: reméljük, hogy a következő tanév három hetet meghaladó projektjéről is olyan jó véleménnyel lesznek tanulóink, mint az idén.

Önkormányzati hírek
2010. április 13.

A településen elkezdődtek a tavaszi munkálatok, pályázati pénzből padokat, virágtartókat
vásároltunk, melyeket már ki is helyeztünk. Folynak a közmunka programok, melynek keretében történik a település rendbetétele.
Az orvosi rendelő építése jó ütemben halad a tervezett átadás 2010. június 30-a.

TÉMAHÉT-"Biblia bölcsője"- gyermeki szemmel
2010. március 22-26.

A TÁMOP 3.1.4 pályázat keretében Témahetet szerveztünk óvodánkban. A "Biblia bölcsője" - gyermeki szemmel - címet adtuk a 2010. 03.22-től 03.26-ig tartó projektnek.
Témája: A település, térség kulturális életéhez illő témahét, melynek hatására már gyermekként megismerik térségük értékeit.
Az öt nap alatt megismerkedtek a gyerekek: a Hernád élő világával, a Faluházban "Táncház" várta őket, ahol Tóth Éva tanár néni a Faluház vezetője "mozgatta meg" a kicsiket, majd Molnár Gergely a 2008-as év méhészétől kaptak ízelítőt a méhek szokásairól és a méz készítéséről, mézkóstolással egybekötve.
Meglátogattuk a műemlék templomot és megnéztük a Bibliát, ahol Sipos Vizaknai Gabriella tiszteletes asszony "mesélt' a gyerekeknek, valamint a Palánta bábcsoport előadását láthattuk.
Autóbusz kiránduláson vettünk részt.Göncre látogatva megnéztük a református templomot, ahol Csomós Józsefné tiszteletes asszony várt bennünket, majd a templom kertben Károlyi Gáspár szobrát tekintettük meg. Bementünk a megújult uszodába, aztán a Huszita házat néztük meg.
Az utolsó nap Kiállítást rendeztünk a gyerekek által készített munkákból, valamint az összegyűjtött anyagokból, amelyben a szülők is segítettek. Ez az óvodában megtekinthető.
A hét során a gyerekek minden nap új élményekkel tértek haza és mesélhettek szüleiknek.

Március 15.-i ünnep az iskolában
2010. március 21.

Az idén március 13-án tartottunk ünnepséget az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére.
Diákjaink irodalmi műsort adtak elő, énekekkel, néptánccal és gitáros zene kíséretével.
Felkészítő tanárok: Mezey Olivérné, Sztankay Szabolcsné, Tóth Éva.
Közreműködtek: Mezei Olivér és Szendrey János.

Tavaszköszöntő az óvodában
2010. március 21.

IPR-es pályázat keretében *TAVASZKÖSZÖNTŐ* napot szerveztünk óvodánkban, amelyre a környék óvodáit is meghívtuk. Minden óvodából 3-4 gyermek és óvó nénijük jött el, így jó kis csapat jött össze. A vendégeket Etelka óvó néni köszöntötte, majd Bea óvó néni "Macis" bábozása "hozta meg" a TAVASZT. Az óvodások kis tavaszi verssel, dallal mutatkoztak be, majd kezdődött a játszás, virágültetés, különböző tavaszi ajándékok készítése a csoportokban. A tartalmas délelőtt ebéddel zárult. Minden óvodás kicsit szomorúan búcsúzott, elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat, szívesen maradtak volna még.

Pályázat: igazgatói állás
2010. március 16.

Meghirdetett munkahely: Rákóczi Zsigmond Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda igazgatói állás.
Vezetői megbízás időtartama: - öt év
- a megbízás kezdő időpontja: 2010. július 1.
- a megbízás megszűnésének időpontja: 2015. június 30.
Elbírálás határideje: 2010. június 15.
A Pályázat letölthető»

NŐNAP
2010. március 16.

2010. március 7-én délután 3 órától került sor a nők köszöntésére a Faluházban. Az ünneplés az iskolás fiúk szavalataival kezdődött, majd Bihi Miklós polgármester úr kedves gondolataival folytatódott. Ezt követte a telkibányai Dalárda férfiainak szebbnél szebb dalcsokra. Az előző nap Sárospatakon megrendezett Amatőr Gálán olyan eredményesen
szerepeltek, hogy bejutottak a 37 csoport közül a miskolci Nemzeti Színházban tartandó gálára. Ezúton is gratulálunk nekik! További szép eredményeket kívánunk! A sok gyönyörű népdalért, - amellyel a hölgyeket megörvendeztették - köszönet és hála! Nőnapon a nők is
felléptek. A Faluház felnőtt színjátszói egy vidám jelenetet adtak elő az elektonikus adóbevallás nehézségeiről. Gratulálunk Hornyák Krisztinának és Sztankai Szabolcsnénak a fantasztikus alakításért. Végezetül a Nyitrai Barbara és Nyitrai Zsófia szórakoztatta a
közönséget népszerű slágerekkel. Az ő vendégükként érkezett hozzánk Merényi Ákos a miskolci Musical -és Dalszínház vezetője és fergeteges hangulatott teremtett. Köszönjük nekik is a produkciót. S hogy üres kézzel ne térjenek haza a hölgyek, az ajtóban polgármester úr mindenkinek átnyújtott egy szál virágot.
Reméljük mindenki jól érezte magát ezen a délutánon!

Kompetencia alapú oktatás bevezetése az iskolában
2010. február 27.

Kompetencia alapú oktatás bevezetése a vizsolyi általános iskolában
Önkormányzatunk a TÁMOP 3.1.4. sz. pályázat nyertese, mely pályázat a kompetencia alapú oktatás bevezetését támogatja. A pályázat jelentős összeggel támogatja a már említett oktatási módszerek elsajátítását, bevezetését. Az elnyert összegeket nagy részét a pedagógusok továbbképzésére fordítják, ugyanakkor számos más tevékenység is támogatásban részesül. Ezeken a továbbképzéseken újszerű tanulásszervezési eljárásokat ismerhetünk meg. A továbbképzések mellett feladataink közé tartozik három hetet meghaladó projekt, egy témahét megszervezése, illetve egészségnevelés-drogprevenciós program, valamint modulári oktatási program kidolgozása.
A pedagógusok a továbbképzések egy részén már részt vettek, de még nem fejeződtek be. A bevont csoportokban (3. , 4. , 6., 7. osztályok) Medveczkyné Janka Judit, Sztankai Szabolcsné, Barna Margit, Mezei Olivérné és Schwanczer-Csák Marianna alkalmazzák az újszerű pedagógiai módszereket. A feladatok elvégzésére a januári félévi értekezleteken munkaközösségeket alakítottunk, amelyek kidolgozzák és levezényelik a programokat.
A pályázat sikeres lebonyolítását folyamattanácsadó és mentor segíti.

Kompetencia alapú oktatás az óvodában
2010. február 27.

A TÁMOP 3.1.4 pályázat kapcsán új szellemben foglalkozunk az óvodás gyermekekkel. A programcsomag nagy hangsúlyt fektet a tevékenységközpontú tapasztalatszerzésre, valamint az egyéni képességfejlesztésre.A témák a 4 őselem köré csoportosulnak: Tűz, Víz, Föld, Levegő. Jelenleg a Víz modullal foglalkozunk, amely kapcsán a gyerekek megismerkedhetnek a víz tulajdonságaival, jellemzőivel. Különböző játékos kísérleteket végzünk, új módszereket alkalmazunk.
Eddigi tapasztalatunk: a gyerekek érdeklődve fogadják az "újat" és szívesen részt vesznek az új dolgok, új ismeretanyag és új megközelítés megismerésében.

 

Farsang az óvodában
2010. február 27.

Az óvodai Farsangot a község Faluházában tartottuk, amire "lázasan" készültek a gyerekek. A csoportok jelmezes felvonulásával és kis műsorával kezdődött a mulatság, majd tánccal folytatódott. A büfében SZERENCSE FÁNKOT lehetett vásárolni, amelyekben számok voltak elrejtve és ezekért különböző értékes ajándékokat lehetett kapni. A büfé forgalmához hozzájárultak az óvoda dolgozói is az általuk sütött tortákkal.A zsákbamacskában lévő ajándékok is hamar gazdára találtak.A gyerekeknek nagyon tetszettek a verseny feladatok, amiért jutalom járt.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek és hozzájárultak ahhoz, hogy óvodás gyermekeink jól érezhették magukat ezen a napon.

Farsang az iskolában
2010. február 20.

Az idei farsangot a Művészeti Alapiskolások tánca nyitotta meg. Ezt követte az egyéni és csoportos jelmezesek zenés-táncos kavalkádjának bemutatója. Majd a bálkirály és bálkirálynő gyönyörű angolkeringője zárta a felvonulást. Az eredményhirdetés után a tombolahúzáson rengeteg ajándéktárgyat vihettek haza a szerencsés nyertesek. A nap végén pedig tánccal egybekötött játékos versengéseken vehettek részt tanulóink. Köszönjük az élményt a fellépő gyermekeknek és a felkészítő pedagógusoknak. Valamint köszönjük a szülőknek a tortákat, támogatóinknak pedig anyagi hozzájárulásaikat.

Orvosi rendelő fejlesztés, eszközbeszerzés
2010. február 20.

Projekt neve: Vizsoly Község Önkormányzata Vizsoly orvosi rendelő fejlesztés és eszközbeszerzés
Pályázat száma: ÉMOP 4.1.1/A –2008-0048 Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Támogatás összege: 41 813 310.-Ft
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Beruházás helyszíne: 3888 Vizsoly, Szent János u. 161/1
Kivitelező: DOPEX Kft, 3950. Sárospatak, Malomkigyár u. 1-3.
Kedvezményezett: Vizsoly Község Önkormányzat, 3888. Vizsoly, Szent János u. 155
o Képviselője: Bihi Miklós polgármester
o Elérhetőségei:

  • Telefon: 46/587449
  • E-mail: bihimiklos@t-online.hu
  • Fax: 46/587449
További információk:
· Név: Home Reality Kft
· Postai cím:3525 Miskolc, Városház tér 5.
· Kapcsolattartó: Tamás Katalin
· Telefon: +36 46 508 134
· E-mail: tamas.karoly@homereality.hu
· Fax: +36 46 508 135
Beruházás rövid bemutatása:
Meglévő épület felújítása 132 m2, bővítés 58 m2, akadálymentesítés, nyílászárók
cseréje, hőszigetelés, víz.-, fűtés- elektromos felújítás. 2 db szakipari fal készítése,
egészséges és betegoladli váró kialakítása, Épületgépészeti kiviteli terv és gáz terv
készítése. Tervellenőrzés elvégeztetése.
Vizsoly orvosi rendelő kialakítása /hirdetmény 7.sz. melléklet»
Vizsoly orvosi rendelő kialakítása /hirdetmény 3.sz. melléklet»

In memoriam Tóth Szimonetta - Video film (Tóth Szimonetta emlékére)
2010. február 10.

2010. január 23.-a fekete betűkkel írta be magát Vizsoly történelmébe. Ezen a szombat estén egy vidám, fiatal csapat indult el, hogy pótszilvesztert tartson, mely tragikus végbe torkollott. A csapat egyik tagja súlyos autóbaleset következtében életét vesztette. Hihetetlennek tűnik, hogy megtörténhetett ez a tragédia. Mindenki döbbenten állt az értelmetlen halál előtt. Nemcsak a falu lakóit, de a környék minden emberét megrázta ez a tragikus haláleset. Szimonetta, ez az életvidám, mindig mosolygós, szeretetreméltó lány, nincs többé. Iskolánk kiváló tanulója volt, minden műsorban szerepelt, mindig lehetett rá számítani. Csodálatos hangja volt, melyet nagypapájától örökölt.
Számos videó- és hangfelvétel őrzi szerepeit ma is. Közösségi és tanulmányi munkájáért Rákóczi-díjban részesült. A Tokaji Ferenc Gimnázium 4. osztályos tanulója volt. Egy reményteli élet tört derékba ezzel a balesettel.
Mindannyian együtt érzünk és osztozunk a család gyászában. Legyen ez intő jel a továbbiakban minden szülő és fiatal számára. Kérjük az Úristent, enyhítse fájdalmukat és adjon nekik megnyugvást. Vigasztalja őket az a tudat, hogy mennyien szerették gyermeküket. Ő már Istennél van, várjuk a vele való találkozást az égi hazában, de addig is ne felejtsük el őt, mert

"Ha rám gondoltok, köztetek leszek,
de fáj, ha látom könnyetek.
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok,
mert én már Istennél vagyok."

Búcsúzunk Tőled kedves Szimi! Soha nem fogunk elfelejteni! Isten Veled! Nyugodj békében!

Farsangi meghívó
2010. február 5.

Szeretettel várunk Mindenkit
az iskola jelmezes farsangi báljára!
Időpont
2010. február 13. , szombat de. 10 óra
Belépődíj
Gyermekeknek: 100 Ft
Felnőtteknek: 200 Ft

Magyar Kultúra Napja
2010. február 5.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezésünk alkalmat adott arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző szellemi értékeinket nemcsak országos, hanem helyi vonatkozásokban is mint pl.a Károly Biblia.Tanulóink versekkel, zenével, néptánccal készültek, amely most is - mint minden rendezvényünk - színvonalasra sikerült.A felkészítő tanárok: Mezei Olivérné, Sztankay Szabolcsné és Tóth Éva tanárnők voltak. Közreműködött: Mezei Olivér és Szendrey János.

 

Vizsolyi KMB iroda támogatása
2010. január 25.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala az Abaúj-Hegyköz Bűnmegelőzési Egyesületet az Elnöki keretből 180.000.- forinttal támogatta, számítástechnikai eszközök vásárlására. Az Egyesület a vizsolyi KMB iroda részére 1 db. laptopot és 1 db. nyomtatót vásárolt a kapott pénzből.

Karácsony az iskolában
2010. január 4.

Szép ünnepi beszéd után megható műsorral köszöntötték a karácsonyt diákjaink. Versekkel, dalokkal, színdarabbal hangolódtunk rá egyik legszebb ünnepünkre.
Köszönet a sok fellépőnek a színvonalas műsorért.
A felkészítő tanárok: Medveczkyné Janka Judit, Sztankay Szabolcsné.
Közreműködtek: Mezei Olivér és Szendrey János.
A karácsonyfa alatt ajándékok is voltak, amiket köszönünk minden támogatónak és a Szülői Munkaközösségnek.

Adventi játszóház
2010. január 4.

Archívum»


Mezei Olivér készítette a biblia éve tiszteletésre, melyet a faluház
szentelésekor ajándékozott a katolikus plébánosnak, a református lelkésznek
és a polgármesternek.

 

© 2003 - 2010 Minden jog fenntartva! Me-NET Student Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.