| Az
1960- as évek elején épített Kultúrházat (mely akkor több funkciót
is betöltött pl.: párt, illetve KISZ helyiség, könyvtár, iskola,
szakkörök és mozi vetítés helyszíne) az 1980-as években bezárták,
mivel renoválására, felújítására, anyagi okok miatt nem volt lehetőség.
Ebből következően kihasználatlan volt, színvonalas kulturális
és egyéb rendezvények megtartására alkalmatlanná vált.
Településünkön
nagyon fontos a kulturális élet fellendítése, mivel sajnos nálunk
is beindult a település öregedése. Ahhoz, hogy a fiataljainkat
itt tudjuk tartani, biztosítanunk kell számukra egy olyan helyet,
ahol lehetőségük van a szabadidő hasznos eltöltésére, a muzeális
emlékek bemutatására, könyvtár kialakítására.
Pályázati
támogatások segítségével szeretnénk településünk régi fényét a
magyar kultúra méltó rangjára emelni, a már elkezdett tevékenység
folytatásával. Ennek érdekében önkormányzatunk 2006-os évben KÖZKINCS
hitelprogram pályázat keretében közel 20 millió forintos
beruházást hajtott végre a Művelődési Ház rekonstrukciójára.
Továbbá közművelődési érdekeltségnövelő pályázaton nyert támogatásnak
köszönhetően a csaknem 50 éves berendezési tárgyaink egy részét
sikerült lecserélni abból a célból, hogy elfogadható körülményeket
tudjunk biztosítani a különböző rendezvényeknek. Ennek köszönhetően
a településünkön egy magasabb színvonalú, a kor követelményeinek
megfelelő kulturális - információs - turisztikai központ fog létrejönni.
Fontosnak
tartjuk a felnőtt lakosság közművelődési tevékenységbe való bevonását,
tervezzük az olvasókör, sajtófigyelő, kertbarát kör, hagyományörző
csoport kialakítását. Ebből a célból sor került Internet hozzáférés
bővítésére, továbbá a Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazgatóságához
benyújott hang- és fénytechnikai eszközök beszerzésének támogatására
(pl.: hangfal, erősítő szett, keveropult, szintetizátor, ritmus
gitár) került sor közel 1,5 millió forint értékben.
Internet
segítségével kell tájékoztatunk az ide érkező turistacsoportokat,
a magánszemélyeknek a programlehetőségeket, melyek minden nap,
megadott idopontban elérhetőek lennének.
Ebben
az esetben is nagyon fontos a szervezettség és az információ,
arról nem is beszélve, hogy fiataljaink számára nyári munkalehetőséget
biztosítana. Tehát a település belső felépítésén túl fontos az
idegenforgalom felé a nyitás, szinte létkérdés, mert a környékünkön
óriási a munkanélküliség, valamint egy olyan kincs, a Vizsolyi
Biblia, tulajdonában vagyunk, amelyet bűn lenne nem népszerűsíteni,
történetéről nem beszélni.
A
Faluház az elkövetkezendő években otthont adna az ifjúsági
klubnak, a nyugdíjasklubnak, a szerveződő
kismama klubnak. Létrehoztunk a fiatal lakosság
számára egy játéktermet ahol különböző eszközök
segítségével tudják szabadidejüket hasznosan eltölteni. Ebből
a célból a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által
meghírdetett térségi szintu KÖZKINCS pályázaton
belül beszerzésre került többek között: edzőcentrum, rex
és csocsóasztal, dart tábla, szobakerékpár, súlyzók.
A
helyi védőnői szolgálattal, az iskolával, óvodával együttműködve
szeretnénk nemcsak a gyerekek, hanem az idősebb korosztály részére
is ismeretterjesztő előadássorozatot szervezni, melynek fő témái
az egészséges életmód, a továbbtanulás, a gyermekvállalás felellősége
stb.
Vizsolyi
Énekkar
2008
szeptemberében alakult az énekkar 10 fővel, főként fiatal pedagógusokból
és szülőkből.
Minden
héten csütörtökön délután 4 órától próbálnak a Faluházban.
Programokról:
2008
év
Elsőként az idősek napján mutatkoztak be Vizsolyban,
abaúji népdalokkal.
Novemberben
a szomszéd településen Hernádcécén, szintén idősek napján léptek
fel.
Decemberben
az iskolában a karácsonyi műsorban énekeltek karácsonyi, egyházi
énekeket, valamint a falu Főterén a mindenki karácsonyfájánál.
2009 év
Március
15-én Kossuth nótákat adtak elő az ünnepi megemlékezés
alkalmával.
Készülnek
az iskolában megrendezésre kerülő Rákóczi-napokra, kuruc
kori énekekkel. Anyák napjára egy színdarabot is szeretnének
bemutatni.
Majd
a Biblia fesztiválra keresztény könnyűzenei dalokat szeretnének
előadni.
|