"VIZSOLY A BIBLIA BÖLCSŐJE"

2009. július 23-26

Letölthetőek *.pdf

KULTURÁLIS RENDEZVÉNYSOROZAT

2009. július 25. -3. nap

A rendezvény harmadik napján koradélután a gyerekek, majd a felnőttek részére nyomtatási verseny került meghirdetésre.

A vizsolyi Szabadidőpark átalakult a mesterségek utcájává, ahol az érdeklődők az agyagozás, nemezelés, bőrözés, szövésfonás, gyöngyfűzés, batikolás fortélyait ismerhették meg. Kellemes programnak bizonyult és nagy érdeklődés kísérte a haditornát bemutatók attrakcióit.

Az Egri Gárdonyi Géza Színház előadásában a Hopp Juliska című interaktív mesejátékot láthatták az érdeklődők. A hazaiakat megillető nagy sikert aratott a Vizsolyi Népdalkör előadása.

Közben e napon is volt tombolasorsolás - melyen ismét Fortuna kegyei szerint leltek gazdára az értékes nyeremények.

A harmadik napot a Munkácsi AMARO DEL roma keresztyén együttes koncertje zárta.


Vizsolyi Idegenforgalmi és Ifjúsági Központ

Mezei Olivér készítette a biblia éve tiszteletésre, melyet a faluház
szentelésekor ajándékozott a katolikus plébánosnak, a református lelkésznek
és a polgármesternek.

 

 

© 2003 - 2024 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.