| Virágh
András zenei tanulmányait a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban
kezdte, orgonamuvész-tanári diplom
át 1983-ban kapott a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Tanárai Virágh Endre és Gergely Ferenc voltak. 1983-ban, a II. Nemzetközi
Liszt Ferenc Orgonaversenyen a döntobe jutott és a Liszt-muvek legkiválóbb
interpretálásáért elnyerte a "Cziffra-Alapítvány" különdíját.
Virágh András rendszeresen hangversenyezik Magyarországon és külföldön,
repertoárjának gerincét Bach, Franck, Liszt, Reger, Mendelssohn,
Brahms, valamint a kortárs magyar orgonamuvek alkotják.
Jelenleg a budapesti Belvárosi Foplébániatemplom karnagya és zeneigazgatója,
valamint az Országúti Ferences templom Kapisztrán Kórusának karigazgatója.
Rendszeresen orgonál a budapesti Szent István Bazilikában és a Nemzeti
Filharmonikus Zenekar állandó orgonistája. A szombathelyi Konzervatóriumban
és a Berzsenyi Dániel Foiskola Egyházzene Szakán orgonát tanít,
foiskolai docens.
Muvészi pályafutásának elismeréseként 2001. március 15-én a Magyar
Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Minisztere
a LISZT FERENC – díjat adományozta Virágh Andrásnak.
Külföldi vendégszerepléseinek helyszínei: Olaszország, Ausztria,
Németország, Svájc, Belgium, Dánia, Franciaország, Szlovákia, Bulgária,
Spanyolország, Mexikó, Észtország és az USA.
LISZT "KISUNOKÁJA", A KLASSZIS ORGONISTA
..
az ifjú, mindössze huszonnyolc esztendos magyar orgonamuvész, Virágh
András nemrégiben lezajlott esti hangversenye igazi közönségsiker
volt. Nagy számú zeneérto gyult itt egybe, hogy meghallgassa a budapesti
származású, kifinomult eloadómuvészt, ….. - olyasfajta muvészembert,
aki számos vonatkozásban illusztris elodjére, Liszt Ferencre emlékeztet.
Mindkettojük ugyanarról a szüloföldrol származik, közös vonásuk,
hogy partitúra nélkül, emlékezetbol intertpretálnak, s mi több,
fizikai megjelenésük vonzó és esztétikus volta is összeköti oket,
- az a tulajdonság, amely a múlt század óriását a kor meghatározó
társadalmi köreiben is oly sikeressé tette.
Piacensa - Italy, 1988
|