|
A
Közkincs-program keretében, pályázat útján elnyert pénzből megújult
a vizsolyi Faluház. A létesítményt Hiller István oktatási és kulturális
miniszter avatta fel 2007. május 11-én (péntek délután).
Az 1960-as évek elején épített, több funkciót -
könyvtár, iskola, mozi - is betöltő kultúrházat leromlott állaga
miatt az 1980-as években bezárták, felújítását
pénz hiányában az önkormányzat nem tudta finanszírozni.
Az
épület megújítására rendkívül nagy volt az igény, mert színvonalas
kulturális és egyéb rendezvényeket nem lehetett megtartani a községben,
és nem volt egy kulturált helyszín a fiatalok szabadidejének hasznos
eltöltésére sem.
Vizsoly,
mint "a magyar biblia bölcsoje" számos
olyan fejlesztéseket hajtott végre az elmúlt években, melynek az
volt a célja, hogy a település visszaszerezze régi fényét és Vizsolyt
a magyar kultúra méltó rangjára emelje.
Az önkormányzat a Közkincs-hitelprogram keretében
elnyert húszmillió forintból , és a helybeliek
közreműödésével elvégezte az épület külső-belső felújítását,
lecserélték a közel 50 éves bútorokat.
Az internetes kapcsolattal, számítógépekkel ellátott intézmény
a jövőben a kor követelményeinek megfelelő kulturális, információs
és turisztikai központként funkcionál.
 |
A nemzeti
színű szalag átvágása után a faluház avató ünnepségén a meghívott
vendégeket: Dr Hiller István oktatási és kulturális
minisztert, Nyakó István országgyűlési
képviselőt, a szomszédos települések polgármestereit,
a beruházásban közreműködőket, valamint a szépszámmal
összegyűlt vizsolyiakat- Bihi Miklós
polgármester köszöntötte. Dr Hiller István avató
beszédében többet között bejelentette, hogy a saját miniszteri keretéből
egymillió forintot juttat a faluháznak programok szervezésére, az
épület "élettel való megtöltésére".
A Faluház
avatóünnepségen az épület fő funkciójához illeszkedően a helyi óvoda
és az általános iskola diákjai nagy sikert aratott kulturális programmal
mutatkoztak be.
A kicsik
táncot a felső tagozatosok pedig Móra Ferenc: Csoszfogadás
című népi játékát adták elő.
| A
darab szereploi voltak: |
Hegybíró: |
Horváth
Bence 8.osztály |
Szerencsés
Fekete Lőrinc: |
Asztalos
Péter 7.osztály |
Lószaggató
Tóth Mihály: |
Sváb
Levente 6.osztály |
Nebízdrá
Hólyag Imre: |
Tóth
Róbert 7.osztály |
Istenes
Fekete András: |
Tóth
Dominik 6.osztály |
Ábel,
kisbíró: |
Tóth
Márk 6.osztály |
Ügyvéd: |
Juhász
Máté 6 osztály |
Orvos: |
Barna
Dávid 7.osztály |
Büréger,
kocsmáros: |
Hornyák
Máté 7.osztály |
Özvegyasszony: |
Csákány
Csilla 8.osztály |
Bankó
Pista, Banktisztiviselő: |
Kovács
Dávid 5.osztály |
Asszonyok: |
Árnyasi
Enikő 8.osztály |
| Skarbik
Beatrix 8.osztály |
| Horváth
Anita 8.osztály |
A
színdarabot betanították: |
Király
Ferencné
Mezei Olivérné |
Az
alsósok táncát betanította: |
Tóth
Éva |
Az
óvodásokat felkészítették: |
Verba
Jánosné
Homonnainé Kaposi Beáta |
 |
A
színdarabban szereplő gyerekek nagy átéléssel, élethűen, hibátlan
népi kiejtésekkel, szinte művészi alakítással adták elő a rendkívül
jól választott szórakoztató darabot. Mindezek bizonyították, hogy
igenis, ebben a településben szükség van egy kulturális központra,
ahol különböző programok keretében a helyi tehetségek felismerhetők
és rendszeres fellépésekkel tovább fejleszthetők.
Vizsolyban valóban "Kell egy hely", ahogyan
ezt a Közkincs program szlogenje is tartalmazza.
Ez a hely végre elkészült, most már birtokba vehetik a művész palánták,
a szórakozni vágyók, az internettel ismerkedők, a könyvtárt kedvelők
és a konditermet szeretők.
KÉPEK
az átadásról
|